Menu

Hosszabb, a porckorongsérvről, annak kezeléséről szóló írásunkat megtalálja blogunkban.

Mi az a porckorongsérv, és hogyan alakul ki?

Gerincünk eredendően kettős S-alakú görbülettel rendelkezik, a nyaki szakasz homorú, a háti domború, az ágyéki ismét homorú, majd a keresztcsont és farok csont környékén megint csak domborodik.

A gerinc fiziológiás kettős S-alakú görbülete

Ebben a helyzetben katonás rendben, egymás alatt sorakoznak a csigolyák és a köztük lévő rugalmas porckorongok, amelyek egyik legfőbb szerepe, hogy enyhítsék a csigolyákra nehezedő nyomást és rugalmassá tegyék a gerincet. A terhelés fiziológiásan (értsd természetesen) oszlik el a teljes gerincoszlopon, így akár 100 évig is eléldegélhetünk egészséges gerinccel. A hosszas ülés – akár otthon, akár az irodában vagy a gépkocsiban – azonban elképesztő terhelést jelent gerincünk számára. Amint leülünk egy székre, testtartásunk jelentősen megváltozik. Fejünk előretolódik, hátunk pedig egyetlen nagy görbületet alkot, azaz szinte teljesen megszűnik a természetes kettős görbület.

A gerinc C-alakü görbülése ülés közben

Mindez kóros, degeneratív folyamatok láncolatait indítja el testünkben. Ülő testhelyzetben ugyanis az egymás felett álló csigolyák elülső része közelebb kerül egymáshoz, hátulsó része pedig távolodik egymástól, azaz ék alakúvá válnak az egyes gerincszegmensek (szegmensnek két szomszédos csigolya, a köztük lévő porckorong és egyéb lágyrészek egységét nevezzük). Az előrehajló, görnyedt testhelyzet miatt tehát folyamatos hátrafelé préselő erőhatás irányul a csigolyák között lévő, folyadékkal teli porckorongokra.

 

A porckorongokat hátrafelé préselő terhelés

 

Mindezt súlyosbítja az a tény, hogy az előretolt fej a fizika törvényeinek megfelelően a maga 5-7 kg súlya helyett akár 20-30 kg súllyal is terhelheti gerincünket. Próbáljuk ki, mennyire nem mindegy, hogy a testünk mellett lógatva, vagy a testünk elé kiemelve cipelünk egy 5-7 kilogramm súlyú nylon zacskót! Előbbi esetben akár órákig szaladgálhatunk kezünkben a szatyorral, utóbbi esetben azonban néhány másodperc alatt kifáradnak izmaink és fájni kezd karunk, vállunk, hisz a szatyor (azaz a fej) súlya megtöbbszöröződhet, ha távolabb kerül az alátámasztási felülettől (azaz a gerincünktől).

Ha éveken át napi 8-10 órát töltünk kérdőjelként görnyedezve, a túlterheléstől bizony jó eséllyel lapulnak el a porckorongok, a hátrafelé irányuló állandó tolóerő pedig egyenes útként vezethet az ellapult porckorong kiboltosulásához, majd a külső rostos gyűrű kiszakadásához és a belső kocsonyás mag kitüremkedéséhez, azaz a porckorongsérv kialakulásához.

porckorongsérv

A porckorongsérv kezelése komplex folyamat, amelyben kitüntetett szerepe van a gyógytornának, azaz a testünket hosszú éveken át ért káros terhelések megszüntetésének, valamint az ezek következtében kialakut deformitások helyrehozásának. A gyógyszerek pusztán tüneti kezelést (fájdalomcsillapítás) nyújtanak. Nem győzzük hangsúlyozni: bármennyire is egyszerűnek tűnik bekapni egy pirulát, a degeneratív gerincbetegségek (porckorong ellapulás, porckorongsérv, meszesedés, porckopás stb.) gyógyszerrel nem gyógyíthatóak. A megfelelő, személyre szabott aktív terápiával, azaz gyógytornával azonban az esetek legnagyobb részében helyrehozhatjuk mindazt, amit életmódunkkal elrontottunk.

Bővebb információk a porckorongsérvről ebben a videóban:

Weboldalunk az oldal működése és a felhasználói élmény javítása érdekében sütiket használ (cookie), ahogy minden korszerű weboldal. Itt engedélyezheti vagy letilthatja a sütik használatát. Kérjük, vegye figyelembe, hogy a sütik tiltásával bizonyos funkciók nem vagy nem megfelelően fognak működni!