Menu

Az ülőmunka, a számítógép, a mobiltelefon és a táblagép használatának előtérbe kerülésével szinte napról-napra nő a nyak- és vállmerevséggel, fejfájással, migrénnel és karba sugárzó fájdalommal, küzdők száma.  A mozgáshiány, a helytelen, egyoldalú terhelés (pl. a napi több órányi görnyedt tartással járó irodai munka, sms-ezés, tabletezés stb.) és az izmok kóros feszülését fokozó stressz mind-mind komoly megterhelést jelentenek gerincünk számára, így állandósult gerincproblémákhoz vezethetnek. Miután a túlterhelés jellemzően leginkább a nyaki, illetve az ágyéki területet érinti, általában a panaszok is itt kezdődnek. Mini sorozatunk első, a nyaki gerincszakasszal foglalkozó részében bemutatunk néhány olyan gyakorlatot, amelyekkel jelentősen csökkenthetjük a helytelen testtartás által okozott izomegyensúly megbomlásból származó panaszokat. Végezze el a gyakorlatsort lehetőleg naponta, azonos időben! Ha helyesen végzi a tornát, már pár hét után érezhető pozitív hatása.

 

Alapállás - a helyes testtartás beállítása

  • helyezkedjünk el egy matracon egyenes állásban, cipő nélkül
  • a talpak párhuzamosan egymás mellett, nagylábujj előre néz, a két belső talp él közt tartsunk 5-6 cm távolságot
  • húzzuk fel kissé a térdkalácsot, a comb legyen enyhe tónusban
  • a medence kissé hátrabillen, alhas tónusban, húzzuk be a lengőbordákat
  • emeljük ki a mellkast, lapockák hátul közelítenek egymáshoz
  • csavarjuk hátra és engedjük le a vállakat
  • fejtetővel nyújtózunk a plafon felé, állunkat finoman húzzuk be
  • ha tükörbe nézünk, oldalról azt kell látnunk, hogy a fül és a váll egy egyenes mentén helyezkedik

Bemelegítő gyakorlatok

váll átmozgatása

  • helyezkedjünk el alapállásban, kézujjak a vállcsúcson, könyökök a test előtt összeérintve
  • belégzéssel indítsunk el hátrafelé köröket a könyökökkel, majd kilégzéssel lefelé indul hátul a két könyök, és visszatér a kiinduló helyzetbe
  • könyökök a test előtt vezetve végig közelítenek egymáshoz, ha tudjuk, érintsük is össze őket
  • amikor hátul vezetjük a könyököket, szorítsuk össze a két lapockát
  • vigyázzunk arra, hogy a vállak mindvégig a helyükön maradjanak
  • ismétlésszám: 3 kör előre és 3 kör hátra

 nyak átmozgatása

1, bólintás

  • helyezkedjünk el alapállásban
  • hosszú és mély belégzéssel nyújtózzunk meg tarkóval a plafon felé
  • hosszú és mély kilégzéssel lassan döntsük előre fejünket, és közelítsük állunkat a szegycsonthoz
  • belégzéssel szintén csigolyáról-csigolyára emeljük meg fejünket 
  • a mozgás csigolyáról-csigolyára történik, végig behúz az áll és nyújtózik a tarkó
  • ismétlésszám 5

 2, oldalra döntés

  • helyezkedjünk el alapállásban
  • hosszú és mély belégzéssel megnyújtózunk tarkóval a plafon irányába
  • hosszú és mély kilégzéssel lassan közelítsük jobb fülünket jobb vállunkhoz
  • belégzéssel lassan visszaemeljük a fejet, majd megismételjük a gyakorlatot baloldalra is
  • vállak végig a helyükön maradnak, csak a fejet döntjük
  • ismétlésszám: 5x jobbra és 5x balra

3, csavarás 

  • helyezkedjünk el alapállásban
  • hosszú és mély belégzéssel megnyújtózunk tarkóval a plafon irányába
  • hosszú és mély kilégzéssel lassan elfordítjuk fejünket jobbra, és megpróbálunk átnézni a váll fölött
  • belégzéssel finoman visszahozzuk a fejet középre, majd megismételjük a gyakorlatot baloldalra is
  • a vállak maradjanak mindvégig a helyükön, csak a fejet forgatjuk
  • a mozgást az áll vezesse
  • ismétlésszám: 3x jobbra és 3x balra

 

Erősítő gyakorlatok


1, erősítés kislabdával

  • helyezkedjünk el alapállásban egy fallal szemben, minél közelebb a falhoz
  • tegyünk be egy puhább gumilabdát a homlok felső része és a fal közé
  • hosszú és mély belégzéssel megnyújtózunk tarkóval a plafon irányába
  • hosszú és mély kilégzéssel beleszorítjuk a labdát a falba
  • belégzéssel lassan elengedjük a szorítást, ellazítjuk a nyakat
  • ismétlésszám 15


6, erősítés hanyatt fekvésben

  • helyezkedjünk el hanyatt fekvésben, lábak telitalpon, csípőszéles terpeszben karok a test mellett nyújtva
  • hosszú és mély belégzéssel megnyújtózik a tarkó hátsó része
  • kilégzéssel behúz az áll, és próbáljuk meg leszorítani a nyakat a talaj irányába
  • belégzéssel ellazít a nyak
  • ismétlésszám 15

 

Nyújtó gyakorlatok


1, bólintás

  • helyezkedjünk el alapállásban
  • hosszú és mély belégzéssel megnyújtózunk tarkóval a plafon irányába
  • hosszú és mély kilégzéssel lassan közelítsük állunkat a szegycsonthoz
  • a mozgás csigolyáról-csigolyára történik, végig behúz az áll és nyújtózik a tarkó
  • a két összekulcsolt kezet emeljük a tarkóra, és engedjük rá a karok súlyát
  • ne feszegessük a fejet, csupán engedjük a gravitációt dolgozni
  •  tartsuk ki a gyakorlatot 15 mp-ig, majd óvatosan emeljük fel a fejet, végül engedjük le a két kart

 

2, oldalra döntés

  • helyezkedjünk el alapállásban
  • hosszú és mély belégzéssel megnyújtózunk tarkóval a plafon irányába
  • hosszú és mély kilégzéssel lassan közelítsük a jobb fület a jobb vállhoz
  • a jobb kezet emeljük fel, és fogjuk át fejünket oly módon, hogy a kézujjak a bal fülig elérjenek
  • engedjük rá a kar súlyát a fejünkre, és tartsuk ki a gyakorlatot 15 mp-ig
  • figyeljünk arra, hogy a vállak mindvégig a helyükön maradjanak
  • belégzéssel lassan visszaemeljük a fejet, majd megismételjük a gyakorlatot baloldalra is

Mielőtt belekezdene az otthoni tornába, feltétlenül kérje ki szakorvosa vagy mozgásterapeutája véleményét! A gyakorlatok nem helyettesítik a szakemberrel történő konzultációt és a személyre szabott mozgásterápiás kezelést.

Weboldalunk az oldal működése és a felhasználói élmény javítása érdekében sütiket használ (cookie), ahogy minden korszerű weboldal. Itt engedélyezheti vagy letilthatja a sütik használatát. Kérjük, vegye figyelembe, hogy a sütik tiltásával bizonyos funkciók nem vagy nem megfelelően fognak működni!