A civilizált társadalmakban — elsősorban a mozgásszegény, ülő életmódnak köszönhetően — tíz emberből nyolc-kilenc szenved valamilyen mozgásszervi fájdalomtól. Szerencsére számos hagyományos gyógyító eljárást ismerünk, amelyek hatásmechanizmusára ugyan a nyugati orvoslás nem, vagy csupán az utóbbi időben talált magyarázatot, mégis kiváló eredménnyel működtek és működnek a mai napig. Ezek közé tartozik a világszerte egyre népszerűbb Dorn-terápia is, amit az 1900-as évek vége felé egy német gyártulajdonos, Dieter Dorn fejlesztett ki egy idős parasztembertől ellesett fogások alapján. A Dorn-kezelés több irányú – mozgásszervek, belső szervek és psziché – pozitív hatását sokáig a keleti gyógyászat ún. meridiánjaival magyarázták, az utóbbi években azonban a kötőszöveti kutatások előtérbe kerülésével immár tudományosan megalapozott válaszok (is) léteznek a népi gyógymódból kifejlesztett kezelés hatékonyságára.
A Dorn-terápia egyik legfőbb célja az ízületek szabad mozgását akadályozó különféle blokkok manuális feloldása. A mozgásszervi panaszok hátterében ugyanis gyakran állnak olyan, sokszor alig észrevehető ízületi elváltozások, kisebb-nagyobb kimozdulások, amelyek a gerinc (vagy más testrészek) szabad mozgását, illetve a környező izmok működését akadályozzák. A korlátozott mozgás következtében megváltozik a testtartás, megbomlik a gerinc (ezáltal a teljes test) egyensúlya, s mindez nem csupán fájdalommal jár, de hosszú távon komolyabb károsodásokhoz (gerincferdülés, porckorongsérv, meszesedés stb.) vezethet. A Dorn-technika azonban túlmutat a gerincproblémák helyi kezelésén.
A nyugati orvoslás hosszú időn át elsősorban lokálisan vizsgálta a különféle problémákat. A deréktáji fájdalomra panaszkodó beteget általában fájdalomcsillapító és izomlazító gyógyszerrel bocsájtották útjára, s – oki kezelésként – a gerincet stabilizáló izmok megerősítését szolgáló gyógytornát javasoltak számára. Bizony csak elvétve merült fel az a gondolat, hogy a panasz forrása nem feltétlenül egyezik meg a fájdalom jelentkezésének helyével. Az utóbbi évtizedek kutatásai azonban rávilágítottak, hogy mi, szakemberek, gyakran esünk abba a hibába, hogy nem látjuk meg a fától az erdőt. A kezelésekre nem reagáló krónikus mozgásszervi panaszok hátterében ugyanis igen gyakran olyan strukturális okok állnak, amelyeket csak a teljes test kezelésével lehet orvosolni. Hogy csupán egyetlen példát említsünk, az ellapuló hosszanti talpboltozat (lúdtalp) hatására megváltozik a testtartás, ezáltal súlyosan túlterhelődhet a térd és a csípőízület, sőt, gerincünk is. Mindez igen gyakran okoz komoly deréktáji fájdalmakat. Nyilvánvaló tehát, hogy a kezelés során nem elegendő a fájdalom jelentkezésének helyére (derék) koncentrálni, meg kell keresni a baj forrását (példánkban a lúdtalp) is.
Próbálja ki Ön is: csípőszéles terpeszben állva erősen döntse befelé mindkét bokáját, mintha lúdtalpas lenne! Figyelje meg, hogyan befolyásolja ez az egyszerű mozdulat a térd, a csípő és a gerinc helyzetét, és hogyan változik meg testtartása!
A Dorn-terápiát a gerinc blokkjainak kezelése mellett a hagyományos népi gyógyászatból származó holisztikus szemlélet teszi rendkívül hatékonnyá. A terapeuta ugyanis mindig az egész testet vizsgálja és kezeli, megkeresve a probléma kialakulásának valódi okát, amely sok esetben távol esik a panasz jelentkezésének helyétől. A kezelés lentről fölfelé építkezik, hisz az emberi test egyensúlyának alapja az alsó végtagok egyenlő hosszúsága és a medence szimmetriája. A terápia ily módon az alsó végtagok vizsgálatával, az esetleges végtaghossz különbségek, majd a medence helyzetének korrigálásával kezdődik, és csak ezután kerül sor a gerinc, majd a felső végtagok és az állkapocs kezelésére. A szakember a korrekció során természetesen a lágyszövetet (izmokat, kötőszövetet) is kezeli, ellenkező esetben a helyre nem állított egyensúly-megbomlás „visszahúzná” a korrigált ízületeket a „helytelen” pozícióba. Felismerve azt az tényt, hogy a passzív kezelés önmagában szinte soha nem elegendő, a terápia elmaradhatatlan része a rövid, egyénre szabott önkorrekciós gyakorlatsor, amelyet a páciensnek néhány hétig önállóan, lehetőség szerint naponta kell végeznie otthonában annak érdekében, hogy az elért eredmény tartóssá váljon.
Jó, jó, de vajon miért hat a kezelés a belső szervekre?
Az a tény, hogy a mozgásszervi problémák befolyásolják a belső szervek működését, régóta közismert. Hogy csupán egyetlen példát említsünk, a hanyag tartás következtében előre eső vállak és összeeső mellkas összepréseli a tüdőt, akadályozza a légzést, kevesebb oxigén jut szerveinkhez, így zavart szenved azok működése. Arra a jelenségre azonban, hogy a gerinc csigolyáinak pozíciója hatást gyakorol a belső szervek működésére, csupán az utóbbi években/évtizedekben tudunk tudományos magyarázatot adni, mégpedig rögtön kettőt is.
Az első a szegmens-elméleten alapul. A szomszédos csigolyák (szegmens) között lépnek ki azok az idegek, amelyek beidegzik, ezáltal mintegy egybefűzik az egy adott területen található izmokat, ízületeket és belső szerveket. Ha az ideg kilépési pontját mechanikusan stimuláljuk, a hatás az ideg teljes lefutása mentén észlelhető. A csigolyák kisízületeinek blokkjai hatással vannak a köztük kilépő idegre, ezáltal az ideg által befutott területen található belső szervekre (szív, tüdő, máj stb.) is.
A szegmens elmélet magyarázza többek közt azt a jelenséget is, hogy a menstruációs fájdalmak igen gyakran járnak együtt derékfájdalommal, hisz a gerinc ágyéki szakaszának adott részét és a méhet ugyanaz az ideg "szolgálja ki".
A magyarázat második része az ún. fascia (kötőszövet) kutatásokon alapul. Az orvostudomány az utóbbi évekig nem sok jelentőséget tulajdonított a fasciának. A nemzetközi kutatások azonban rávilágítottak arra a tényre, hogy a testen belül található kötőszövet egy összefüggő „hártya”, amely körülöleli és beburkolja az izmokat, csontokat, belső szerveket. Ha ez a hártya valahol megsérül, az bizony hatással lesz a teljes testre, bár a legerősebb hatás természetesen a sérülés közvetlen környezetében lévő szervekben, szövetekben érzékelhető. A csigolyák kisízületeinek deformitása (vagy a lábhossz különbség, illetve bármely más, a fiziológiás állapottól való eltérés) tehát a kötőszövet közvetítésével hatással van a belső szervek működésére, ezért a tapasztalatok mellett immár a tudomány is igazolta, hogy a deformitás megszüntetése – esetünkben a Dorn-terápia segítségével – javítja az adott szerv (valamint a teljes test) funkcióit is.
Mindezek ellenére a Dorn-terápiát továbbra is elsősorban a mozgásszervi betegségek – porckorongsérv, lumbágó, ischiász, Scheuermann-betegség, artrózis, reumatikus megbetegedések, spondylosis, spondylarthrosis, gerincferdülés stb. – megelőzésére, illetve a már kialakult problémák kezelésének kiegészítésére vetjük be.
Egy dolgot azonban ne feledjünk! Bár számos természetes módszer közül választhatunk a gerinc- és egyéb mozgásszervi megbetegedések kezelése során, semmiképp ne essünk abba a hibába, hogy pusztán kívülről várjuk a segítséget! Mindig szem előtt kell tartanunk, hogy a kezelések passzív „elszenvedése” mellett többnyire elengedhetetlen az aktív részvétel, azaz a mozgásterápia, sőt, a kisebb-nagyobb életmódváltás is. Fontos tisztában lennünk azzal is, hogy bizonyos betegségek esetén gyógyszeres kezelésre, esetenként műtétre is szükségünk lehet. Bízzuk tehát szakemberre annak eldöntését, hogy megfelel-e, illetve elegendő-e gyógyulásunkhoz a Dorn-terápia, vagy bármely más szelíd és természetes gyógymód (például a kinesio-tape vagy akár a gyógymasszázs) alkalmazása!
Kanyó Ildikó gyógytornász, sportfizioterapeuta, Dorn terapeuta
Feövenyessy Krisztina alternatív mozgásterapeuta, Dorn terapeuta
