Írásunk megjelent a Patika Magazin 2016. júniusi számában
Felelősségvállalás. Gyakran kérjük számon ismerőseinken, kollégáinkon, családtagjainkon, vagy idegeneken, akikkel az utcán, esetleg a közértben találkozunk. A magunk szemében ugyanakkor sokszor a gerendát is feledjük, ahogy nagy költőnk fogalmazott közel kétszáz esztendővel ezelőtt.
Ritka, és talán az egyik legnemesebb emberi tulajdonság a felelősség felvállalásának képessége. Vajon akad-e köztünk olyan, aki elkésvén munkahelyéről nem a közlekedési dugót okolja? Hányan vagyunk képesek arra, hogy — vitába keveredvén valakivel — meghallgassuk a másikat, megpróbáljuk megérteni az álláspontját, mérlegeljünk, majd végül beismerjük, ha tévedtünk? Hányszor kerülünk kényelmetlen helyzetbe, és hányszor hangzik el a szánkból, vagy gondoljuk magunkban, hogy „Már megint micsoda pechem van!”, esetleg „Minek hallgassam meg a másikat, hisz úgyis nekem van igazam?”? Ugyanakkor van-e tiszteletreméltóbb, mint az az ember, aki képes kimondani: „Bocsánat, ez az én hibám!”, vagy „Igazad van, én tévedtem.”? A felelősség felvállalásától nem leszünk kevesebbek. Épp, hogy naggyá tesz bennünket.
Még mielőtt úgy tűnne, hogy meddő harcot hirdettem az emberi gyarlóság ellen, szeretném leszögezni, hogy egész más a célom. Gyógyítani szeretnék, amúgy istenigazából. Nem csak úgy tenni, mintha, és nem csak letudni a rendelési időt és beszedni a vizitdíjat; szeretném valóban elérni, hogy a betegeim teljes értékű életet élhessenek fájdalom és mozgáskorlátozottság nélkül. Mindennek egyik legfőbb akadálya azonban – bármilyen hihetetlenül is hangzik – gyakran épp a felelősségvállalás hiánya. A beteg felelősségéé saját teste, saját egészsége, saját élete iránt.
Mozgásterapeutaként értelemszerűen a mozgásszervi betegségeket említem példaképp, a probléma azonban valószínűleg jóval általánosabb. Kutatások szerint a felnőtt lakosság közel 90 százaléka szenved, vagy szenvedett már életében mozgásszervi betegségtől. Szomorú, de több évnyi meddő próbálkozást, rendelőről-rendelőre való vándorlást követően is csak kevesen fogadják el azt, hogy a gyógyulás elsősorban saját feladatuk, nem érdemes az orvosra, mozgásterapeutára, gyógymasszőrre hárítani minden felelősséget. A krónikus mozgásszervi betegségek (állandósult nyak- és derékfájdalmak, SMS nyak, porckopás, meszesedés, porckorongsérv stb.) többségének kialakulásáért ugyanis nem a sors, és nem is a véletlen felelős. E kórok jellemzően hosszú évek alatt alakulnak ki, és a kiváltó ok az esetek többségében a beteg életmódjában keresendő. Az állandósult mozgáshiány, az ülőmunka, a helytelen, egyoldalú terhelések (pl. számos sport, emeléssel, cipeléssel járó munkák, napi több órás sms-ezés, tabletezés stb.) mind-mind súlyos gerinc deformitásokhoz vezethetnek. Mindebből egyenesen következik, hogy ha magunk okozzuk a betegséget, kilábalni is csak saját erőből tudunk, az orvos, terapeuta dolga pusztán annyi, hogy segítségünkre legyen a gyógyulás felé vezető úton.
A XXI. században, az élet minden területét felgyorsítani igyekvő technológiai forradalom korában azonban nehéz elfogadni, hogy a betegségekből való kigyógyulás hosszú folyamat, amely munkát és áldozatot igényel. Jóval egyszerűbb és kényelmesebb egy injekciótól, pirulától, vagy egy kellemes masszázstól várni a gyógyulást, mint aktívan és életmódszerűen tenni azért, hogy megelőzzük a betegséget, vagy kigyógyuljunk belőle. Sajnálatos módon a betegek nagy része úgy érkezik a rendelőmbe, hogy abban bízik, talán én leszek az, aki a varázspálcámmal csiribí-csiribá szempillantás alatt kigyógyítom évek óta tartó krónikus gerincbetegségéből. Az első találkozó tehát többnyire arról szól, hogy igyekszem részletesen elmagyarázni és megértetni, miért fontos az esetleges gyógyszeres kezelés mellett az aktív közreműködés, az esetenként több hónapig tartó mozgásterápia, és a kisebb-nagyobb életmódváltás. Heroikus küzdelmem ellenére sajnos csak keveseket sikerül meggyőznöm. Sokan nem jönnek vissza, folytatják vándorútjukat, tovább keresvén a csodaszert. Mások pár hét után feladják, időhiányra, fáradtságra hivatkozva. Néhányan azonban maradnak. Ők azok, akik felvállalják a felelősséget saját egészségükért, életükért. Ők azok, akik meggyógyulnak. Ők azok, akikért érdemes.
Feövenyessy Krisztina
alternatív mozgásterapeuta, Dorn-gerincterapeuta, funkcionális gerinctréner
