Kisgyermekkorunktól kezdve arra szocializálódunk, hogy ha megbetegszünk, a gyógyszerektől várjuk a megoldást. Ha fáj a torkunk, porokat oldunk fel forró vízben, vagy torokfájás csillapító, gyulladáscsökkentő cukorkát szopogatunk. Ha belázasodunk, máris nyúlunk a lázcsillapító tablettáért. Ha alig tudunk járni a térdfájdalomtól, beszerezzük a piacon fellelhető összes fájdalomcsillapító és porcerősítő készítményt. Nagy kár, hisz gyakran a passzív, tüneti kezelések előtérbe kerülése az oka annak, hogy sokan évek, évtizedek óta szenvednek krónikussá vált betegségekben, holott az esetek jelentős részében a kór gyógyítható lenne, vagy legalábbis komoly állapotjavulást érhetnénk el a megfelelő terápiával. Amikor azonban az orvos vagy terapeuta a gyógyszerek helyett/mellett aktív közreműködést, kisebb-nagyobb életmódváltást is előír, a betegek jó része fejvesztve menekül. Nem csoda, hisz miért is hinne a szakembernek, aki lassabb, ráadásul némi áldozatot is igénylő megoldást ajánl, ha az általános gyakorlat az, hogy a rendelőkben egyszerűen csak átnyújtanak számára egy receptet!
Mind a reklámok, mind a hazai egészségügyi ellátás rendszere azt sugallják, hogy az egészségi problémák megoldása elsősorban a gyógyszerekben rejlik. A jelenség gazdasági hátterét mindannyian jól ismerjük, kevés olyan sikeres üzletág létezik, mint a gyógyszeripar. Ugyanakkor más okai is vannak annak, hogy számos rendelőintézet „receptgyárként” működik. Jóval egyszerűbb és gyorsabb ugyanis a beteget egy pirulával hazaküldeni, mint időt és energiát fordítani arra, hogy alaposan kikérdezzük, megvizsgáljuk, és komplex - vagy ha úgy jobban tetszik, holisztikus - személyre szabott terápiát alkalmazzunk annak érdekében, hogy ne csupán a tüneteket kezeljük, hanem a betegséghez vezető okokat is kiküszöböljük. Nos, a mai egészségügyi ellátás rendszerében ez a fajta személyre szabott törődés ma még sajnos szinte elképzelhetetlen, így nem csoda, ha egyre nő a krónikus betegségekben szenvedők, s ezzel párhuzamosan a piacon megjelenő újabb és újabb gyógyszerek száma.
A probléma különösen jól tetten érhető a mozgásszervi betegségek esetében. Kutatások szerint a felnőtt lakosság közel 90 százaléka szenved, vagy szenvedett már életében mozgásszervi problémától, nem szükséges tehát hangsúlyozni, milyen fontos lenne, hogy a betegek teljes körű és érthető tájékoztatást, valamint megfelelő, komplex ellátást kapjanak. Szomorú, de több évnyi szenvedést, rendelőről-rendelőre való járkálást követően is csak kevesen vannak tisztában azzal, hogy a krónikus mozgásszervi betegségek (állandósult nyak- és derékfájdalmak, SMS nyak, porckopás, meszesedés, porckorongsérv stb.) többsége hosszú évek alatt alakul ki, és a kiváltó ok szinte minden esetben a beteg életmódjában keresendő. Az állandósult mozgáshiány, az ülőmunka, a helytelen, egyoldalú terhelések (pl. számos sport, emeléssel, cipeléssel járó munkák, napi több órás sms-ezés, tabletezés stb.) mind-mind súlyos gerinc deformitásokhoz vezethetnek.
Miután a betegséget helytelen szokásaink okozzák, a passzív kezelések - gyógyszerek, masszázs, súlyfürdő és társai - önmagukban sajnos általában nem elegendőek a gyógyuláshoz. Képesek ugyan átmenetileg csökkenteni a fájdalmat és a gyulladást, ám miután jellemzően nem biztosítanak oki terápiát, azaz a kiváltó okot nem szüntetik meg, a probléma nagy valószínűséggel egyre csak súlyosbodik. A kezelés során a passzív elemek mellett elengedhetetlen tehát a beteg aktív közreműködése is.
Mit is jelent mindez a gyakorlatban? Azt, hogy mozgásterápia és kisebb-nagyobb életmódbeli változtatások nélkül a kezelés nagy valószínűséggel nem vezet tartós eredményre. Az aktív terápia első és legfontosabb állomása a kiváltó ok(ok) megtalálása, illetve ezek kiiktatása. Az első hibát általában akkor szokták elkövetni a betegek és kezelőik egyaránt, amikor nem fordítanak kellő figyelmet erre a lépésre. Ha például a nyakfájós beteg ülőmunkát végez, meg kell tanítani számára a helyes testtartást. Hiába fektet ugyanis akár hatalmas energiát a gyógyulásba, ha továbbra is napi 8 órát ül az íróasztala mellett görnyedt háttal és előretolt fejjel, sosem fog meggyógyulni. Ezt követi az állapotnak megfelelő, személyre szabott mozgásterápia, amelynek célja a károsodott mozgásszerv(ek) rehabilitációja. Fenti nyakfájós betegünk példájából kiindulva elsősorban a gerinc nyaki szakasza, illetve a vállöv megbomlott izomegyensúlyát kell helyreállítani.
Miután a betegség évek hosszú sora alatt alakult ki, értelemszerűen nem várhatunk azonnali gyógyulást. Szakmai berkekben az a mondás járja, hogy ahány év kellett a probléma kialakulásához, annyi hónap szükséges az állapotjavuláshoz. Sokan itt követik el a második hibát. Ha el is jutnak gyógytornászhoz vagy mozgásterapeutához, egy-két hét után feladják, mert még mindig nem gyógyultak meg, vagy mert javult az állapotuk, és azt gondolják, hogy már meggyógyultak. Ily módon sajnos szinte elkerülhetetlen a visszaesés.
Végezetül arról sem szabad elfeledkeznünk, hogy a teljes gyógyulás, vagy tünetmentesség fenntartása is folyamatos energia befektetést igényel. Ha sikeresen be is fejeződött a kezelés, a rendszeres, megfelelő mennyiségű és minőségű testmozgás elengedhetetlenül szükséges ahhoz, hogy a betegség a későbbiek során se újuljon ki.
